A múltkor arról írtam, hogy jól jöttek ki a dolgok. Nos, inkább részletezem, hogy ez nekem mit jelent.
Először is sikerült délelőtt megfőznöm. Ez óriási kihívás számomra. Bevallom gyermektelen éveimben hébe-hóba főztem és utólag nem is nagyon tudom, mit ettünk akkor, amikor épp beleuntam a heti ételrendelős formációkba. (Sőt! Még annál is korábban megtette egy doboz majonézes kukorica estére, csak mert imádtam. Azóta azért lefolyt némi víz a Dunán.)
Visszatérve ez nagy kihívás volt számomra még fél évvel ezelőtt is. Sőt kitalálni, hogy mit fogok főzni még mindig nem rutin feladat. Egyenlőre úgy állok, hogy néhány alap vagy épp kedvelt étel eszembe jut és azokat főzöm. (Új cél, hogy kezdjem színesíteni a palettát, a jól sikerült új recepteket eltenni és társai.) No de aznap a délelőtt folyamán Ada lányommal egészen harmóniában tudtunk működni. Persze még így is sokkal tovább tart a főzés, mintha egyedül csinálnám, de olvastunk együtt, majd játszott egyedül, majd festegetésbe kezdett, amit (egyenlőre) szigorúan az etetőszékében tehet meg, így még jobban ki kell szolgálni. Közben persze tízórai evés, harapnivaló a készítése az útra, a szokásos csipp-csuppságok, amik rendszerint megakasztják egy anyuka tevékenységét. Mégis, időre kész lettünk. Tudtam, ha megérkezünk, itthon kész étel vár. Edzeni mentünk, olyan helyre, ahova ő is velem jöhet. A napocska sütött, kellemes meleg idő volt. Juppi! Naná, hogy örültem!
Ugyanakkor fontos tudnod, hogy ez nem megy csak úgy!
Szerintem senkinek. (De nekem biztos nem, és cseppet se aggódj, ha neked sem!)
Egyrészt egy gyermek életében, sőt még egy-egy hetében is vannak olyan napok, amikor semmi sem az igazi. Időjárás, fogzás, vagy csak épp rosszul aludt éjszaka? Ki tudja? A lényeg, hogy a nap folyamán nehezebben és nyűgösebben haladnak a dolgok. Másrészt nagyon komolyan és állandóan felülvizsgálva időszakról időszakra meg kellett néznem, nekem mi fontos. És annak fényében csinálni a dolgaimat és elhagyni másokat. Mert igen is van aminek, (ha ideiglenesen is,) de el kell engedned a kezét. És mindegy, hogy ki mit mond, vagy esetleg kritizál. Ezeket a döntéseket meg kell hoznod és időről időre felül kell vizsgálnod, mert bizony a helyzet, a gyerek és te magad is változol.
Ami tegnap jó volt, ma nem biztos, hogy jó.
Mikor lányom 8-10 hónapos volt kezdtem nagyon fáradt és fásult lenni. Akkor még nem evett egyedül, nem is mindig evett igazán mennyiséget, de maszat persze abból is lett. Ötszöri étkezésből és a takarításból és szoptatásból állt a nap. Semmihez nem jutottam oda. Az alvással is épp rosszul álltunk, mert elkezdett olyan sűrűn ébredni, mint újszülött korában se.
Ekkor ki kellett találnom, mi okozna nekem kikapcsolódást. Ez sem jött azonnal. Elsőként rá kellett jönnöm mi a bajom, majd meg kellett vizsgálnom mi az, ami segíthet és elérhető, csinálható. Így kértem meg párom, hogy heti 2x igyekezzen korábban hazaérni és eljutottam egy közeli edzőterembe. Számomra ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy viszonylag rövid idő alatt és rendszeresen fellélegezzek.
Majd egy éves kor után jött a főzés. Szinte már mindent evett, túl voltunk a klasszikus pép és zöldségkombinációkon. Egy idő után a főzelékeket teljesen hanyagolta, neki a csipegetnivalók voltak érdekesek. Így vagy úgy, küzdöttem sokat. Megváltás volt, ha a nagyszülők beáéllítottak egy adag főtt étellel, annyival is kevesebb lett a kitalálással járó fejtörés és a főzés maga. Közben ebben az időszakban igyekeztem újratervezni, hol praktikusak a ruhák, hol öltözik a gyerek, (rendszerint a mosógép tetején, hiszen este ott kap pizsit és napközben is legtöbbször peluscserénél vagy azzal egybekötve kap új ruhát.) Logikus volt hát, hogy ide kerüljön egy kis szekrény, ami az ő ruháit rejti. Így a szennyes, mosás, tisztaruha, öltözés fizikailag egy helyre összpontosult. Aztán ismét a főzés lett a központi téma, hiszen, (úgy érzem), ez nagy valószínűséggel örök anyai feladat. Ki ne imádná anyukája ilyen-olyan levesét, vagy milyen nagy boldogság, mikor már fél-fenőttként (hiszen a szüleinknek mindig gyerekek maradunk nem?), szóval felnőttként anyukád a kedvenc ételeddel vár. Mára már már 2-3 napra előre tervezek, de a cél az, hogy egy hétre előre meglegyen, hisz 2-3 nap olyan gyorsan elszalad, hogy egyszer csak azon töröm a fejem, hogy mit is együnk holnap!
Mi ebből a lényeg?
A dolgok állandóan változnak, hol ez zavar, hol az. Hol itt nem haladsz, hol ott. Igen! Ez ilyen! Sőt nézheted másképp is. Hol ezzel haladsz, hol azzal, de szép fokozatosan lépésről lépésre mész az úton!
Helló! Ne felejtsd el! Anyuka vagy és segítesz másokat kiszolgálni, mind fizikailag mind érzelmileg és értelmileg! Ne gondold, hogy mindenki mindenben maximálisan teljesít!
Időről időre figyeld meg neked és környezetednek mi fontos. Mivel segíted a saját és a családod jólétét és egyensúlyát! Ha épp azzal, hogy többet ülsz le a gyerekeddel olvasni, mert állandóan rajtad akar csüngeni és te kellesz neki, akkor ülj le vele! És ne aggódj a felmosáson!
Számomra ezt jelenti, amikor azt mondom, anyukának lenni kaland! Lehetőség arra, hogy fejlődjünk és még jobban megismerjük magunkat.
Segítsd barátaidat, hogy ők is megismerjék az Alexander-technikát és előnyeit!
Az alábbi linkeken könnyen meg tudod osztani a bejegyzést.
