Kicsit eltűntem az elmúlt napokban. Képzeld! Pár napot kikapcsolódtunk. Sőt résztvettünk első gyerkőcös Nagy Utazásunkon. Merthogy repülővel mentünk és melegebb éghajlatra. Bevallom azért a pakolásnál igen csak izgultam. Egyrészt fogalmam sem volt, mi lesz megfelelő a kisasszonynak, mennyi folyadékot vihetünk magunkkal. (A kézi poggyászban engedik-e, a nagyban feleslegesen nagy súlyt nyom.)
Aztán: vajon fog-e aludni az út során akkor, amikor lehetőség van rá. Ha nem, akkor mennyire lesz kezelhető a nyűgössége. (Tekintve, hogy igen ritkán szokott kidőlni, de ha igen, akkor azt egy hangosabb-sírósabb időszak előzi meg, ami nem túl kellemes.) No és míg ott vagyunk, hogy fog elaludni az esti tejcsije nélkül? Minden érdekli, vajon sikerül aludnia napközben? Szóval voltak kérdéseim. És persze tudtam, hogy mindent megoldunk, de mégis igyekeztem mindenféle opcióra felkészülni.
És igen! Jól sikerült!
Úgy vélem a kulcs a rugalmasság és az együttműködés.
Rendszerint korábban ébredt, így korábban is lett fáradt. Így ebédidőre már megaludta a napi egyet, de egész hosszan, ami eleve újdonság. (Csodaként élem meg, hogy pár hete simán alszik napközben két órát, sőt néha többet is.)
Aztán:
- Újra kendőztünk! Bár a féloldalas kendő órákon át nem mondhatnám, hogy a kedvencem, de élveztem, hogy jót alszik és együtt sétálunk a parton. Meg egyébként is, a hordozásban van valami nagyon jó.
- Voltunk játszóházban, ahol más kultúrájú és korú gyerekekkel találkozott. Nem mondom, fél szemem mindig ott volt. Néha úgy éreztem, más gyermekeknél máshol van a határ, figyeltem, vajon nem sok-e neki. Érzésem szerint néha zavaróan belemásztak a magán terébe. Mármint engem zavart volna. Igyekeztem egyensúlyt keresni, figyelni, hogy csak érdeklődve tapasztal vagy szüksége van-e segítségre.)
- Jó érzés volt ismét megtapasztalni, hogy milyen jól működünk családként. Mivel fiú-túrának indult, mi csajok inkább csak becsatlakoztunk. Apa vagy az utazótársak pont jó ütemben vitték el a lányomat sétálni, játszottak vagy épp olvastak vele. Ilyenkor én úgy éreztem, egy picit fújhatok.
- Este én voltam a gyerkőccel, míg a többiek mulattak. Élveztem, hogy hamarabb mentem aludni mint otthon. Altatás után nem akartam behozni a napi elmaradást!
A hely pedig csodás volt!
Ugyanakkor fontos megemlítenem, hogy arra is rájöttem, hogy a hozzáállás, az elvárások mennyit számítanak. Nem gondoltam, hogy ki fogom pihenni magam. Nem gondoltam, hogy bulizni fogok. Arra számítottam, hogy sokat leszek a kislányommal, felfedezzük ott a környéket és sétálunk, miközben igazodom hozzá és a körülbelüli napirendjéhez. Arra készültem, hogy nem tudom mi lesz, de megoldjuk.
Kíváncsi voltam és nyitott az új tapasztalatra.
Tudtam az irányt és azt, hogy minden pillanatban felül kell majd vizsgálnom, hogy jó úton járok-e. Ha nem, változtatni. A legcsodálatosabb az volt, hogy ez teljesen természetes volt. Nem volt benne semmi feszültség. Könnyedén jelenvoltunk.
Ez úton is köszönöm az utazótársainknak, hogy részvételükkel és segítségükkel részese lehettem az élménynek. 🙂
Segítsd barátaidat, hogy ők is megismerjék az Alexander-technikát és előnyeit!
Az alábbi linkeken könnyen meg tudod osztani a bejegyzést.
