Van egy kis falatnyi időm, így gyorsan bejelentkezem! Majd egyszer írok az első pár hónap nehézségeiről is, de most egy aktuális gondolattal jövök.
Amióta a kicsi megszületett jó néhány korábban működő dolog elérhetetlenné vált számomra. Például mikor a 2.5 évesem valamit rosszalkodik, (vagy kiakad azon, hogy még nem képes valamit megcsinálni, amit nagyon szeretne), nos nem mindig tudok odamenni és türelmesen vele lenni, segíteni. A legnehezebb természetesen szoptatás közben szokott lenni, de akár egy pelenkázás-öltöztetés kombináció is kikezdheti egy pár éves gyerkőc türelmét.
No de amiről írni szeretnék az a szavak fontossága illetve az, hogy mit és hogyan mondunk.
Ugyanis újra oda kell figyelnem arra, hogy amit nem szeretnék, illetve egész pontosan amit szeretnék, azt hogyan kommunikálom.
Sokszor előfordul, hogy azt mondjuk el csemetéinknek, amit nem akarunk, hogy megtörténjen:
- Ne borítsd ki a játékot!
- Ne most zajongj!
- Ne öntsd ki a morzsát a tányérból!
- Ne kalapálj a kanállal!
A gyerkőcök pedig rendszerint nem hogy szót fogadnának, szinte azonnal megcsinálják azt, amit inkább elkerülni szeretnénk.
Ennek sokszor az az egyszerű magyarázata van, hogy nem fogják fel időben, hogy a mondat elején egy „nem” szócska állt! A mondat többi részét viszont azonnal elképzelik és ha érdekesnek tűnik, gyorsan meg is csinálják vagy szinte biztatásnak veszik.
Hallottad már a ‘Ne képzeld el az elefántot!’ történetét? …ha arra kérlek, ne képzeld el az elefántot, még éppen hogy csak a végére értem a mondatnak már el is képzelted! Anélkül, hogy különösebben felfogtad volna, mit is kértem. Van olyan helyzet, amikor a gondolatainknak nem tudunk megálljt parancsolni, hiába áll a „NE(M)” szócska a mondat elején. Így van ezzel a gyerkőc is! Ezért úgy vélem, hogy a felnőttek felelőssége, hogy ne ötleteket adjunk a csínytevésre vagy a nem kívánt viselkedésre, hanem tudatosabban adjunk instrukciókat.
Ennek pedig az a módja, hogy mikor egy esemény hatására instrukciót akarunk adni a gyerkőcnek NEM SZABAD AZONNAL REAGÁLUNK!
Talán a sors fintora, hogy a előbb magunkon kell megtapasztalnunk a tiltást, a „nem-csinálást”!
Mindenesetre először magunknak kell megállni, hogy a szokásos (nemet tartalmazó) felszólítást kimondjuk és helyette átfogalmazzuk pozitívabb hangvételűvé, bátorítóvá mondandónkat.
Elképzelhető, hogy nem minden szituációban kivitelezhető a dolog, de ha elkezdesz rá figyelni, akkor meg fogsz lepődni, milyen sok helyen van erre lehetőség. Tapasztalatom szerint a gyermekünk is kiegyensúlyozottabb és boldogabb lesz, hiszen nem azt hallja egész álló nap, hogy mit nem szabad tennie. Sokkal inkább ötleteket, javaslatokat kap, (méghozzá olyanokat, amelyektől a szülőknek sem kell állandó készenlétben állniuk)!
Már egész kis apróságoknál is működik! Emlékszem (anyukám nagy csodálkozására), amikor nem egyszer az hangzott el az egyévesem felé, hogy „Tedd a talpára a cumisüveget!” Igen, furcsán hangzott! Pláne mikor épp várható volt, hogy letegye a keze ügyében lévő itókát és ilyenkor többször is elmondtam egymás után a „talpára, a talpára”! Nem sokat hallani ilyet azt hiszem, ugyanakkor nagyon jól működött és csak nagyon ritkán történt baleset!
Összegezve:
- elsőként te állítsd meg magad
- fogalmazd át a mondandódat úgy, hogy a vágyott cselekvést tartalmazza
- fogadd el, ha a korábbi „nem-ekkel gazdagított mondataid” szokásoddá váltak
- légy türelmes a változtatás során
- értékeld azt is, mikor egyáltalán eszedbe jut, hogy másképp is mondhattad volna! – hiszen ez az első lépés!
- ne add fel, de ha kezd rigolyáddá válni a dolog engedd el egy kicsit és később foglalkozz vele újra!
Ne a csíntevésre adj ötleteket, hanem azokra a szokásokra, amiket később is látni szeretnél!
Segítsd barátaidat, hogy ők is megismerjék az Alexander-technikát és előnyeit!
Az alábbi linkeken könnyen meg tudod osztani a bejegyzést.
