Azok az altatós éjjelek
Volt egy időszak, mikor voltam olyan szerencsés, hogy átaludhattam az éjszakát. Szinte. Igazából abban az időszakban már azt is átalvásnak ítéltem meg, ha a gyermek 3 óránként vagy ritkábban ébredt, megszoptattam, és békésen aludt tovább.
Fel kellett kelnem ugyan, de azon a kis ébrenléten kívül nem volt nagy herce-hurca az egész.
Ez mostanra kicsit megváltozott. Pedig azt mondják, hogy ahogy egyre aktívabb a gyerkőc kifárad. Gondoltam attól, hogy áll és pakol, majd nagyon fáradt lesz. Egyenlőre nem lett fáradtabb, legalábbis aludni nem alszik többet.
Sőt, időnként napközben nyűglődik és még több törődést és figyelmet igényel. (Tegyük hozzá nappal születése óta nem aludt túl sokat. Egy két séta közbeni elszenderedést kivéve egyáltalán nem.)
Nade az altatós élményekről akartam mesélni. Mostanság késő este megébred és vígasztalhatatlanul sír. Lehet rossz álomból ébred, vagy csak a nyári meleget nem kedveli. Nem tudom. Igyekszem megnyugtatni, elaltani, ami mint minden anyuka tudja, időnként embert próbáló feladat.
Mire figyelek altatás közben
Arra, hogy támogató legyek, nyugodt és minden nyűgöm ellenére türelemes. Ugye nem kell magyaráznom, milyen kellemetlen poziciókban áll, ül, hajol az emeber óráig, remélve, hogy talán most. Talán most elaludt.
Amikor feszült vagyok, nyűgös és ideges, észreveszem, hogy testem minden porcikája megfeszül. Ha sikerül egy kicsit elengednem a feleslegesen feszített nyakam, a hátrafeszített (szögegyenes) térdem, és még az állkapcsom, arcom izmai is elengednek, akkor kicsit könnyebb lesz az élet. A testi feszültségek oldódásával sokkal jobban érzem magam. Visszatér optimizmusom és ugynazazt a képet boldogabban, kiegyensúlyozottabban látom. Naná! Mert kiegyensúlyozottabb is lettem!
Mikor hirtelen altatni kell és érzem, hogy sokkal több ideig fog tartani, mint szeretném, ugyanezt veszem elő visszafele. Kiegyensúlyozottságra törekszem. Ezzel tudok a legtürelmesebb és legtámogatóbb lenni. Ha én rendeben vagyok. Ha én ott vagyok. Ha azt érezné, hogy nem vágyom ott lenni, az még jobban felzaklatná. Így azon dolgozom, hogy jelen legyek.
Megnézem mindkét talpam a talajon van-e. Igyekszem nagyjából egyenletesen eloszlati súlyom a talpaimon. Akár dúdolok, akár csenben állok, figyelmemet a légzésemre terelem. Ugye nem marad ki? Egyenletes? Mellkasom minden irányban tágul érzem bordáim mozgását. Megnézem támaszkodom-e. Leellenőrzöm. Vajon ez egy feszült állapot és jobb támaszkodás nélkül? (Általában támaszkodás nélkül jobb.) Olyan mintha egy fa lennék, aki visszatalál a gyökereihez és hagyja, hogy ringassa a szél, és ha úgy van, dúdolok tovább. Figyelem a hatást. Néha már ez elég. Ha nem is old meg mindent, de nekem könnyebb és ez által közelebb kerülünk a nyugalmi állapothoz. Tegnap épp nem volt elég. Simogattam, forgolótt és rágta a kis alvókáját. Megküzdött ő is az alvásáért. Vágyott rá, de egyedül nem ment. Időről időre újra és újra felpattant és én újra és újra nyugtattam, felvettem, letettem, álomba forgattam. Olyan volt mint egy játék. Egy kontakt tánc, amibe bekapcsolódsz, aminek részesévé válsz.
De erre csak akkor vagy képes, ha jelen vagy. Ha közelebb kerülsz a kiegyensúlyozottságodhoz. Fejben és testben egyaránt.
És persze még ekkor sem garantált a siker. Viszont tudod, hogy mindent megtettél. Ott voltál. Segítetted, amivel tudtad. És megláttad a lehetőségek között a legjobb megoldást.
Légy jelen. Fejben és testben egyaránt.
Segítsd barátaidat, hogy ők is megismerjék az Alexander-technikát és előnyeit!
Az alábbi linkeken könnyen meg tudod osztani a bejegyzést.
