A kislányom, Ada hercegnő, ahogy a nagyapja hívja, lassan 11 hónapos. Fokozatosan felfedezi a világot. Elkezdett mászni, így már szél sebesen közlekedik. Pár hete felállt, mostanra már magabizosan pakol ki és be a játékos dobozba. Minden érdekli. A nappali alvás nem az erőssége. Hagyom, figyelem, ahogy a legapróbb dolgoknak örül, ahogy lelkesen elindul valami felé, amikor meglátja az apját.
No de mi a helyzet velem? Milyen anyukának lenni?
Érdekes. Még most is hihetetlen, hogy az vagyok. Annyira természetes, annyira magától érhetődő és annyira ugyanolyan mint eddig. Miközben természetesen minden megváltozott. Az életem, a napom a csöppség köré szerveződik és rengeteg új teendőm lett.
Nem mindig egyszerű. Van ami segítségemre van, van ami hiányzik.
Segít, ha sikerül összerendeznem magam. Ha az agyam tudja mi történik a tesemmel. Ha észreveszem a változásokat, (legyen az értem vagy ellenem.) Ha sikerül megfigyelnem gyermekem és felfedeznem magamban is a gyermeket!
Mi hiányzik? Talán egy kis szabadság. Ugyanakkor ha egy kicsit méllyebbre ások, azt gondolom, magamban kell megtalálnom. Hiszen néha úgy tűnik ugyanazokkal a kondiciókkal tudok optimista, vidám és “ide nekem a világot” hangulatban lenni, máskor pedig nem látni a fényt az alagút végén.
Úgy döntöttem, kinyitom gondolataim kapuját és kitárom felétek.
Gyertek be rajta, nézzetek körül. Elmesélem, hogy mi az, ami nekem működik és kiváncsi vagyok, nektek mi segít. Keressük meg az utat, amin szívesebben járunk!
Kalandra fel!
Segítsd barátaidat, hogy ők is megismerjék az Alexander-technikát és előnyeit!
Az alábbi linkeken könnyen meg tudod osztani a bejegyzést.
