Nem, nem és NEM! – azért jó párszor elhangzik egy nap. A szülő vagy az apróság mondja? Bizonyos szempontból mindegy is.
A héten NEMek és IGENek felől méláztam kicsit. Néha olyan nehezen viselem mikor makacs… – tényleg makacs, vagy csupán elképzelése van a világról és más iránt érdeklődik mint én? – Mindenestre kétévesem nem érti, ha valamire nemet mondok, ha valamit nem szabad. Miért?
Aztán óhatatlanul magamba nézek. Vajon én elfogadom, amikor ő valamire nemet mond? Mikor inkább játszani akar olvasás helyett, mikor nem akar fürdeni, vagy épp nem akar bejönni az udvarról ….és a sor végtelen.
Hányszor látjuk, (esetleg csináljuk magunk is,) mikor a gyermek egyértelműen jelzi, hogy befejezte az ebédet a felnőtt pedig próbálkozik tovább: Na még egy falatot! Naaa, a mama kedvéért. Majd a papa kedvéért. Régi, jól bevésődött minták ezek. Miért nem fogadjuk el azt, hogy nemet mondott? És ha többször nem fogadjuk el, miért is gondoljuk azt, hogy ő tiszteletben tartja a mi kérésünket?
Ha kicsit is figyelünk biztosan több ilyen helyzetet is képesek vagyunk felfedezni saját reakciónkban.
Gyermekünk minden pillanatban miket másol és tanul. Azt figyeltem meg, nem kell állandóan arra figyelmeztetni, hogy megköszönjön dolgokat. Cseng a fülemben a sablon mondat: „na mit kell ilyenkor mondani?” Sokszor a hideg is kiráz. Véleményem szerint elég odafigyelni arra, hogy minden alkalommal, mikor úgy érezem illik valamit megköszönni, megköszönöm neki. Csak idő kérdése, hogy megtanulja a formulát, mit ahogy megtanulta a szavakat, az öltözködést, azt hogy melyik az ő széke, fogkeféje, stb.
Ha esetleg külső nyomás alatt érezzük magunkat, akkor is van kiút! Dolgozzunk kicsit előre, hogy elkerüljük a kényes helyzeteket: mikor gyermekünk valamit megköszön mondjuk el, hogy ez nagyon illedelmes dolgog volt és hogy örülünk neki. Legközelebb pedig mikor úgy érezzük, hogy nem tudjuk figyelmen kívül hagyni a szomszéd néni elvárásait, akkor inkább kérjük meg, hogy viselkedjen illedelmesen.
Visszatérve, néha igazán bosszantó, mikor kisgyerkőcünk ellenáll. Nem könnyű ez nekünk anyukáknak. Ugyanakkor fontos, hogy ilyenkor is szeretettel és türelemmel forduljunk feléjük! (Ezt fogja eltanulni is!)
Felnőttként nem példabeszédet kell tartanunk, hanem képeseknek kell lennünk megállni egy pillanatra, belecsempészni egy kis szünetet az életünkbe és nem az ösztönök vagy megszokások szintjén reagálni. Sokkal inkább megérteni, támogatni azt a kis csöppséget, akit ránk bíztak. Megérteni, hogy a NEM is egy időszak, és igyekezni azon, hogy könnyebb legyen. Például azzal, hogy igyekszünk figyelembe venni az Ő nemjeit és számunkra is elfogadható mintát mutatni azzal, ahogyan reagálunk.
Könnyebb lesz mindenkinek, mert ellenállás helyett az együttműködés irányába megyünk!
Gyakorold te is!
Segítsd barátaidat, hogy ők is megismerjék az Alexander-technikát és előnyeit!
Az alábbi linkeken könnyen meg tudod osztani a bejegyzést.
